X. rész

Sarkalatos erények 1. (okosság)

Kedves magyar testvéreim!

Hit, remény, szeretet.

Azokat, ahogy mondtuk, azért nevezzük isteni erényeknek, nem valami vallásos áhítatból, hanem egyszerűen azért, mert a közvetlen tárgyuk Isten. Istenben hiszünk, Istenben remélünk, Istent szeretjük és Isten miatt az isteni teremtményeket is, akkor is, ha gyarlóak. És mondottuk, hogy ez a szeretet nem lefegyverező, mert a szeretetnek van egy rendje, egy „KRESZ”. Például egy háború idején nemcsak joga, de kötelessége a kereszténynek a saját népét támogatni az ellenség ellen. Vét, bűnözik, ha passzív marad és ha nem lép fel, ami egyben a családja védelmét jelenti, a hazája védelmét jelenti. Ez nemcsak, hogy összefér a keresztény szeretettel, de megköveteli azt. Tehát egy torzkép, mikor azt mondják, hogy lefegyverező az ellenség szeretete.

Az ellenségben csak az emberi mivoltot, az isteni képmást kell szeretni. Ami megvolt még — szélsőséges példát mondok: Kun Béla, Szamuely, Sztálin is Isten képmása volt, de eltorzították ezt a képmást. Nyilván nem azt parancsolta Jézus Krisztus, hogy ezt a torzulást szeressük, hanem egyszerűen tudjuk (ami még jobban kiemeli a gonoszságát Sztálinnak, Kun Bélának, Szamuelynek és bárkinek): ha egyszer Isten képmásának lett teremtve, nem volt szükségszerű, hogy ilyen gazember legyen, amilyen volt. Tehát éppenséggel még jobban aláhúzza a vétkét és a szeretet rendje pedig a hazaszeretet kötelességét.

(…)

Tudós-Takács János: Summa Theologica X.: Sarkalatos erények 1. (okosság)

Hozzászólás funkció lezárva.

A.M.D.G. 2010-2012. ©
A Betiltva.com támogatásával.