Isten létezésének bizonyítása
Kedves testvéreim!
A Summa Theologiae-nek, hogy úgy mondjam a legközpontibb articulusa, vagyis szakasza az I. kötet 2. questio 3. articulusa, amely mondjuk alapja az összes többieknek. Itt Aquinói Szent Tamás az Isten létének a bizonyításáról szól.
Hát ez nagyon alapvető kérdés.
Mielőtt ez elmondanánk, hozzá kell tennem, hogy amit itt én 13 éves koromban kaptam az isteni gondviselés jóvoltából, ez tartott meg engem az élet legnagyobb megpróbáltatásaiban. Tehát ami most el fog hangozni, lehet, hogy elméletinek hangzik, de én számomra ez erőt adott arra, hogy a három év egy hónapi kommunista börtönben mindennap valamit átgondoltam a Summából. Szóval ez adta az erőt és el se tudom gondolni, hogy mi lett volna belőlem, ha ezt nem kapom.
Ezzel kapcsolatban ma tudom, azt mondják sokan, arra hivatkoznak (és erre meg lehet könnyen válaszolni), hogy nem kell Isten létét bizonyítani, mert a hit Isten ajándéka. Mi is hisszük, hogy a hit valóban Isten ajándéka. De a katolikus teológia azt mondja, hogy el lehet és el kell jutni a hit kapujáig, és addig a kapuig való utat Szent Tamás a hit előzményeinek nevezi; és az Isten léte is ilyen kérdés.
Amiben hinni kell, az például a Szentháromság. Meg az, amit Isten kinyilatkoztatott. De hogy maga Isten létezik, az hitelőzmény.
(…)
Tudós-Takács János: Summa Theologica II.: Isten létezésének bizonyítása


