A jelen kiadással az első teljes magyar nyelvű Summa Theologiae első kötetét tartja kezében az Olvasó.
A Summa szerzője, Aquinói Szent Tamás a középkor, sőt, az egész filozófia- és teológiatörténet legnagyobb hatású gondolkodója, 1225 táján Roccasecca várában, az aquinói grófok fészkében született. A montecassinói bencés apátság kolostori iskolájában kezdte el tanulmányait. 1231-1239 között tanult ott. 1239-től Nápolyban sajátította el a hét szabad művészetet. Itt ismerkedett meg a Domonkos-renddel, amelynek 1244-ben lett tagja. Családja tiltakozása ellenére kitartott hivatásában. 1245-1248-ig Párizsban tanult, majd 1248-1252 között Albertus Magnus tanítványa lett Kölnben, ezt követően a párizsi egyetemen tanított. 1256-ban megszerezte az akkori kor legmagasabb tudományos fokozatát, a magiszteri címet.
IV. Orbán pápa meghívására 1261-1264 között a pápai udvarban fejtett ki teológiai és oktatói tevékenységet. Ebben az időszakban a pápa ösztönzésére több teológiai művet írt. A pápa jutalmul bíborosi címet ajánlott fel neki, de ő ehelyett azt kérte, hogy a pápa tegye az egész egyház ünnepévé Úrnapját. A pápa eleget tett a kérésnek, és megbízta Tamást az úrnapi officium elkészítésével. 1264-ben született meg ez az alkotás, amely többek közt Szent Tamás „Pange lingua”, „Sacris solemniis”, „Verbum supernum” és „Lauda Sion” kezdetű himnuszait is tartalmazza, amelyek alapján Szent Tamást méltán nevezhetjük a középkor egyik legnagyobb költőjének is.
Tamás 1264-től 1267-ig a San Sabina kolostori iskola vezetője. IV. Kelemen pápa nápolyi érsekké akarta tenni, de Tamás kérésére elállt a tervétől. 1267-től 1268-ig Bolognában adott elő, majd 1268-től 1271-ig újra a párizsi egyetemen. 1271-től 1272-ig újra Bolognában adott elő, majd 1272-ben ismét elfoglalta nápolyi katedráját. 1273. december 6-tól nem írt. Egészségi állapota rohamosan romlott. Amikor azonban 1273 végén X. Gergely pápa az 1274. május 1-jére összehívott II. Lyoni Egyetemes Zsinatra meghívta, gondolkodás nélkül útnak indult. Útközben betért a fossanuovai ciszterci apátságba. Útját már nem tudta folytatni, ott halt meg 1274. március 7-én.
Rövid 49 évet élt, mégis 32 kötet filozófiai-teológiai könyve őrzi emlékét. Mindezek közül kiemelkedik élete főműve: az 1266-1273 között alkotott Summa Theologiae (A teológia foglalata). Ez a mű teremtette meg a teológia tudományát, amelynek korábban csupán építőkövei voltak meg, amelyek évszázadokon át a halhatatlanság türelmével várták az építőmester eljöttét. Ez az építőmester Szent Tamás volt. Az aristotelési filozófia következetes alkalmazásával egységes rendszerré tette a hittudományt, felépítette annak gótikus dómját.
Szent Tamás a filozófia, a teológia és a természettudomány egymáshoz való viszonyát és sajátos funkciójukat tisztán látta. Megértette, hogy sem a filozófia, sem a teológia nem szorul bizonyításai során a természettudományokra, mivel a filozófia dedukció által nyert tételei teljes bizonyossággal igazolhatók az ellentmondás elvére való visszavezetés által, a teológia dedukció által nyert tételei pedig a kinyilatkoztató Isten tekintélye miatt biztosak, ezzel szemben a természettudomány egyetlen, indukció által nyert tétele sem olyan, hogy tagadása ellentmondás lenne. A természettudományos tételek ezért az idők folyamán változhatnak, és igen gyakran változnak is. Ezzel szemben a kellőképpen igazolt filozófiai és teológiai tételek az idők folyamán nem változhatnak, örökérvényűek.
Ezért Szent Tamás a Summában sohasem a természettudományos, hanem mindig a mindennapi tapasztalatból indul ki, abból metafizikai absztrakció segítségével nyeri elvonatkoztatás révén egyetemes fogalmait, amelyeket felhasznál filozófiai-teológiai ítéletei és következtetései során. Így nincs kiszolgáltatva a természettudományos tételek változékonyságának.
Ne zavarjon hát minket, hogy természettudományos kérdésekben Szent Tamás is korának gyermeke volt. Noha tudta, hogy „az égitestekkel kapcsolatos jelenségek esetleg más feltevéssel is magyarázhatók” (I, q 32, a I, ad 2), vagyis kora természettudományos felfogását nem abszolutizálta, nem is bírálta felül azokat. Ez mint filozófusnak és teológusnak nem volt a feladata, és mint ilyennek, ehhez nem is volt joga, de nem is volt rá szüksége. Néhány akkori természettudományos nézet a mai természettudomány fényében tarthatatlanná vált. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a természettudományra való hivatkozás Szent Tamásnál mindig csak illusztratív példa és sohasem bizonyíték. Ezért a természettudomány mai megállapításai semmit sem cáfolnak meg Szent Tamás metafizikájából és teológiájából, Tamásnál ez a kettő a lényeges és örökérvényű!
Napjaink szentírási szövegkritikája és egzegézise több esetben elutasítja a Szentírásnak azt a szövegét, illetve azt az értelmezését, amit az Angyali Doktor megfelelőnek gondolt. Ez azért nem okoz semmifajta gondot, mert Szent Tamás a Summában egyetlen filozófiai vagy teológiai tételét sem építi kizárólagosan a saját Szentírás-értelmezésére, jóllehet a teológiában a Szentírás forrásjellegét elfogadta és tanította. Az egyes szakaszok tulajdonképpeni tanító részében: „Válaszul azt kell mondanunk” kezdettel minden tételét hiánytalanul igazolta a mai szövegkritika által másképpen értelmezett szentírási idézetek nélkül is, filozófiai vagy teológiai levezetéssel, és ezek a bizonyítások ma is éppúgy érvényesek, mint amilyenek 700 évvel ezelőtt voltak.
A Summa Theologiae 613 kérdésből és 3106 szakaszból áll. Az egész könyvet Szent Tamás három részre osztotta, amelyhez (korai halála miatt) egy függelék is csatlakozik. Ezt a függeléket tanítványa, Reginaldus de Piperno szerkesztette Szent Tamás Sententiarum IV. című művének szövegeiből, a Mester halála után.
Az I. rész Istenről és Isten értelmes teremtményeiről: az angyalokról és az emberekről szól. Ezeknek Isten az első oka. A II. részben Szent Tamás azt mutatja meg, hogy az eszes teremtmények közül az emberek miként térhetnek vissza alkotójukhoz, Istenhez. Ebben a részben tehát Isten mint végső cél szerepel. A II. rész két részre oszlik: az l-ll. általános erkölcstan, a Il-lI. pedig az egyes erények erkölcstana. A III. rész a megtestesülést és a szentségeket vizsgálja, mert Isten ezeknek a segítségével viszi vissza önmagához az embereket. Szent Tamás az egyes szentségek tárgyalása során a bűnbánat szentségéig jutott el; ennek vizsgálata közben érte utol a halál. — A függelék egyrészt befejezi a szentségtant, másrészt azt tárgyalja, hogy a halál utáni végső állapotban hogyan egyesíti Isten önmagával az embert.
Mint látható, a II. rész, ami lényegében véve erkölcstan, a dogmatikai jellegű I. és III. rész közé ékelődik, s ez Szent Tamás rendszerének teljesen megfelel. Ez azt mutatja, hogy — napjaink elterjedt felfogásától eltérően — nem lehet egymástól teljesen elkülöníteni a dogmatikát és az erkölcstant. Nem helyes azt mondani: a dogmatikához az tartozik, amiben hinnünk, az erkölcstanhoz pedig az, amit cselekednünk kell. Ez utóbbi már azért sem pontos állítás, mert az erkölcstan elveiben és az egyes erényekről szóló tanításában is hinnünk kell. A dogmatikát és a morálist nem lehet fő uralkodó szempontját és sajátos tárgyát figyelmen kívül hagyva elkülöníteni egymástól. Mind a dogmatika, mind a morális uralkodó szempontja (vagyis az a fény, amelynek segítségével az anyagát vizsgálja) nem más, mint a kinyilatkoztatásban való hit által megvilágosított emberi értelem (v.ö.: I, q 1, a 3), sajátos tárgya pedig (vagyis az, amit anyagában elsősorban és közvetlenül megragad) maga az önmagát kinyilatkoztató Isten (v.ö. I, q 1, a 3, ad 1). A teológiai értelemben vett morális nem az emberi természetből, az emberi igényekből kiindulva épül fel, hanem — a dogmatikához hasonlóan — az isteni kinyilatkoztatásból indul ki, és úgy jut el az emberi erények vizsgálatáig. Az erkölcsi törvények változhatatlanságának Isten változhatatlansága az alapja (itt természetesen az Isten által kinyilatkoztatott, valamint a dolgok természetén, létviszonyain alapuló erkölcsi törvényekről, és nem a változó, tételes emberi törvényekről van szó). Az l-ll. és a ll-ll. morálisa tehát a XX. század végén is érvényes tanítás!
Szent Tamás a Summában a teológiát „szent tudománynak” nevezi. Olykor a ‘Szentírás’ és a ‘szent tudomány’ szavakat szinonimaként használja az Angyali Doktor, ami által természetesen nem tagadja azt az igazságot, hogy a kinyilatkoztatásnak van egy másik forrása is: az apostoli hagyomány. Az ő korában, 250 évvel Luther fellépése előtt nem volt szükség ennek a meggyőződésnek kifejezett hangoztatására. Csupán arról van szó, hogy Tamás a teológia alapvető anyagának nagy részét a Szentírásból meríti, és azt veti tudományos vizsgálat alá.
Szent Tamás sűrűn idéz Augustinustól, Hieronymustól, Damascenustól, Dionysiustól, stb. Ezzel nem az a szándéka, hogy ezeket az egyházi tekintélyeket, illetve írásaikat azonosítsa a Szenthagyománnyal. Az egész emberiségnek szóló kinyilatkoztatás az utolsó apostol (Szent János) halála után véglegesen lezárult. Fontos szem előtt tartanunk, hogy csak az a szoros értelemben vett hagyomány, vagyis Szenthagyomány, amit az apostolok hirdettek, de le nem írtak. Az egyházatyák írásai nem tartoznak a Szenthagyományhoz, de tiszteletre méltó tekintélyek, mivel igen sok esetben szent hagyományt közvetítenek.
Szent Tamás a fent említett egyházi tekintélyekre két okból hivatkozik. Egyrészt azért, mert vannak olyan kijelentéseik, amelyek első látásra félreérthetők. Ezeket az Angyali Doktor — a kezdők számára is érthető módon — megmagyarázza. Kifejti, hogy — helyesen értelmezve — nem mondanak ellent a helyes tanításnak. Másrészt azért hivatkozik az egyházatyákra, mert bizonyos szövegeik a kifejtendő tételt jobban megvilágítják. A lényeg: sohasem ezek a szövegek szolgáltatnak Szent Tamás számára döntő bizonyítékot! (V.ö: I, q 1, a 8, ad 2).
Az Angyali Doktor az egyházatyákat mélységesen tisztelte, ám nevüket — kora szokásához híven — a „szent” jelző nélkül hozta. Ezzel természetesen nem vonta kétségbe erényeiket.
Napjainkban sűrűn hangoztatják, hogy a teológiának „mai” problémákkal kell foglalkoznia (pl. a környezetszennyezéssel, a demográfiai robbanással, az AIDS-szel) és nem „középkori” problémákkal, amelyekkel a Summa foglalkozik. Aki így gondolkodik, szem elől téveszti, hogy a teológia — jellegéből következően — a teremtményekről csak annyiban tárgyal, amennyiben azoknak Isten az első oka, illetve a végső célja. Semmilyen teremtett valóság nem képezheti a teológia elsődleges tárgyát. Ha a teológus ezt nem tartaná szem előtt, megszűnne a teológia mint tudomány, és beleolvadna valamelyik szaktudományba (esetleg több szaktudomány olvasztaná magába). A környezetszennyezés és a többi „mai” probléma vizsgálatára és megoldására rendelkezésre állnak szaktudományok, melyeknek sajátos tárgya, uralkodó szempontja és módszere lényegesen különbözik a teológiáétól.
Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Summa által tárgyalt kérdések nem „középkori”, hanem örökérvényű problémák. Az isteni kinyilatkoztatást Isten adta, annak örök érvényéért önmaga vállal garanciát. Az embernek adta, akinek természete — lényeges vonásaiban — minden korban ugyanaz. Az egyes történelmi koroknak megfelelően változik az ízlés, a művészeti irányzat, a stílus, más és más a technikai fejlettség foka, de az ember lényegi sajátsága: az, hogy minden lényt meg akar ismerni, ahogy megismerhető, és minden elérhető jót birtokolni akar — minden korban ugyanaz. Végső soron ebből a természetadta megismerési és akarati tendenciából következik, hogy a Summa problematikája időfölötti, és a Summa tanítása örökérvényű.
Szent Tamás a Summa előszavában azt írja, hogy kezdőknek szánta művét. Napjainkban számos tudós teológus művei a Summa nem ismeréséről árulkodnak. Ez is mutatja, mennyire hamis nézet „sötét középkorról” beszélni!
Tamást halála után viszonylag hamar, 1323-ban szentté avatta XXII. János pápa. A Trienti Zsinat asztalán két könyv volt egymás mellett: a Szentírás és a Summa. Szent Tamást V. Pius pápa 1567-ben egyházdoktorrá nyilvánította. Évszázadok múltán, 1879-ben XIII. Leó „Aeterni Patris” kezdetű enciklikájában újra felhívta a katolikus tudományos világ figyelmét Szent Tamás „arany bölcsességére”.
VI. Pál pápa is magasra értékelte Szent Tamást: „Az egyháztanítók közül az első hely Szent Tamást illeti meg… Az Angyali Doktor lángelméjének akkora az ereje…, hogy tanítása hatékony eszköz nemcsak a hit megszilárdításában, hanem az egészséges fejlődés gyümölcseit is nagy haszonnal és biztonsággal várhatjuk tőle” — mondta a pápa (Allocutio in Univ. Gregoriana, 1964).
A II. Vatikáni Zsinat a papnevelésről szóló dekrétumában úgy rendelkezik, hogy a papnövendékek az üdvösség titkaiban Szent Tamás irányításával mélyüljenek el, és keressék azok összefüggéseit (Decr. de inst. sac. 16.).
Néhány szó a fordító munkájáról.
A fordítás során a szöveghűségre törekedtünk, és az olvasmányosság érdekében sem tértünk el az eredeti Szent Tamás-i szövegektől és szerkezetektől. Nemcsak a szerző iránti tiszteletből jártunk el így, hanem azért is, mert meggyőződésünk szerint csak így lehet érzékeltetni azt, ami a skolasztikát naggyá tette: a gondolati rendet és fegyelmet. Ugyanakkor feltétlenül ragaszkodni kívántunk elsősorban a Szent Tamás rendszeréhez való eszmei hűséghez.
Minden olyan latin nyelvű szakkifejezést, amelyet röviden vissza lehet adni anyanyelvünkön, magyarra lefordítottunk. Néhány szakkifejezést azonban meghagytunk latinul, mert ezek értelmezése hosszabb körülírást igényel. Ezeknek a magyarázatát az Olvasó a „Latin nyelvű teológiai szakkifejezések” című jegyzékben megtalálja.
Meg kell jegyeznünk, hogy Szent Tamás az egyes szentírási idézeteknél csak a könyvet és a fejezetszámot közli, a verset nem. Ezért a versekre utaló számok [ ]-ben szerepelnek a fordításban.
Szent Tamás szentírási idézetei nem mindig a Vulgatából szármáznak; van úgy, hogy más latin nyelvű Szentírás-fordításokból idéz. A szöveghűség érdekében a magyar fordítás is az általa idézett szövegváltozatot adja vissza. Ha nem ezt a módszert követnénk, igen sokszor érthetetlen lenne Szent Tamás gondolatmenete, érvelése, amely az általa idézett szentírási szövegre hivatkozik, mint kiindulópontra.
Külön köszönet illeti meg teológiai észrevételeiért dr. Mehrle Tamás OP fribourgi professzort és dr. Leszkovszky Pál atyát, lektoromat.
A fordító reméli, hogy az Olvasó számára ez a fordítás hozzá fog járulni ahhoz, hogy Szent Tamás gondolatrendszere az elfeledés porától és a félreértések sallangjaitól megtisztulva eredeti fényében ragyogjon. Ezért talál az Olvasó magyarázatokat az egyes szövegekhez. Bízunk benne, hogy minden olvasó választ fog találni a mai kor világnézeti problémáira Szent Tamás örök filozófiájában és teológiájában, s azok, akik már valamilyen szinten foglalkoztak a filozófiával és a teológiával, tudásukban elmélyülhetnek. Legfőképpen pedig abban szeretnénk hinni, hogy a Summa Theologiae istenközpontúsága és imában fogant, ihletett, karizmatikus szelleme minden Olvasónak lelki hasznára is válik. A fordító ehhez kéri Isten áldását!
Budapest, 1993.
Szent Domonkos ünnepén
