XVI. FEJEZET.
Azon cselekmények, melyeket a tisztítóhelybeli lelkek felsegélésére végezhetünk.
A jó cselekedetek felajánlása általában.
Hogyan alkalmazhatjuk a tisztítóhelybeli lelkekre jó cselekedeteink által szerzett érdemeinket. — Ezeknek oda ajándékozása nem tesz szegényebbé bennünket. — Azon kellékek, melyek megkívántatnak ahhoz, hogy egy jó cselekedet érdeme a megholtakra alkalmaztathassák. — A szentek példái. — Mely jó cselekedeteket lehet így reájuk alkalmazni?
Lássuk már most, mit tehetünk mi a megholtak enyhülésére. De mielőtt ezen cselekmények részletes tárgyalásába bocsátkoznánk, a melyeket reájuk lehet alkalmazni, czélszerű lesz a jó cselekedetek felajánlásáról általánosságban értekeznünk. Lássuk tehát, a hittudomány szerint, mely a szentek példáira támaszkodik, mily határok közt s mily feltételek mellett ajándékozhatjuk oda a megholtaknak jó cselekedeteink által szerzett érdemeinket.
A hittudósok tanítják, hogy három tulajdonsága van minden jó cselekedetünknek:
1. hogy ezen cselekedet érdemszerző, azaz jogot ad az égben a dicsőség magasabb fokához;
2. hogy ez kieszközlő; azaz indítja Istent, hogy valami különös kegyelmet megadjon vagy nekünk, vagy másoknak;
3. hogy elégtételadó, azaz elengedtetik általa kisebb-nagyobb része azon szenvedésnek, melyet ki kellett volna állanunk elkövetett vétkeinkért vagy ezen, vagy a másvilágon.
Hogy ezt jobban megérthessük, vegyünk fel egy példát. Böjtölök vagy alamizsnát adok, hogy sikerüljön valami ügyem, mi szívemen fekszik. Ezen jó cselekedet által kiérdemlem: 1. az égben reám váró dicsőség növekedését; 2. megnyerem azon kegyelmet, melyet kértem, ha az az Isten akaratával megegyezik és 3. hibáim egy részeért eleget teszek általa.
De fejtsük ki még jobban ezt a tételt.
Hogy minden jó cselekedet, mely a megkívánt feltételek mellett történt, kiérdemli az eget, ez hitelv, melyet a tridenti zsinat kimondott a protestánsokkal szemben, kik az érdemet egyedül a hitbe helyezik, tekintet nélkül a jó cselekedetekre. Az evangéliumi tanácsok is ezt tanítják, mert a ki kevésben hű volt, mint jó szolga megjutalmaztatik: Quia super pauca fuisti fidelis.[157]
Továbbá ajánlva van nekünk, hogy jó cselekedeteink által gyűjtsünk kincseket az égben.[158] Az ítélet napján a választottak a szeretetből végzett jó cselekedetekért fognak az örök dicsőség birtokába bebocsáttatni. «Éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok.»[159] És nehogy azt higyje valaki, hogy csak egyedül a nagyobb jó cselekedetek lesznek megjutalmazva, mondom: «Ha valaki italul egynek a legkisebbik közül egy pohár vizet ad az én nevemben, elveszi jutalmát.»[160] Világos szavak. Minden jó cselekedet, bármily csekély legyen is az, örök jutalmat érdemel ki.
De ezenfelül a jó cselekedet kieszközlő erővel is bír, azaz képes kinyerni Istentől ezt vagy azt a kegyelmet a mi részünkre vagy mások részére. Látjuk Judit könyvéből, böjtölt s alamizsnálkodott, hogy vállalata sikerüljön. Dávid hasonlóképp cselekedett, hogy Bethsabeetól született fia felgyógyuljon. Végül a mi Urunk biztat a böjtölésre azon czélból, hogy elűzzünk bizonyos gonosz lelkeket, kiket, különben nem volnánk képesek legyőzni. Mindezek és sok más példák, melyeket felhozhatnék, világosan bizonyítják, hogy jó cselekedeteink, mint imáink is, — ha akarjuk — kieszközölnek valamit, megindítják Istent, a mi jó Urunkat, hogy velünk irgalmasságot gyakoroljon.
Azt mondottam, hogy: ha mi magunk is akarjuk, mert jó cselekedeteink nem múlhatatlanul eszközölnek ki valamit; hogy kieszközöljenek valamit, az attól is függ, hogy akarjuk-e azt mi magunk is?
Világos dolog, hogy ha valakinek — midőn valamely jó cselekedetet végbe visz, nincs valami mellékes czélja vele, — akkor nincs ok arra, hogy Isten nekünk megadjon valami kegyelmet, amit nem is kértünk; de ha végrehajtott jó cselekedet által valamely kegyelmet ki akarunk nyerni a magunk vagy mások számára, akkor ez a jó cselekedet — a nélkül, hogy érdemeit elvesztené — reá bírja a mindig irgalmas és bőkezű Istent, hogy kérésünket teljesítse.
Végre jó cselekedeteink elégtétel szerzők, általuk eleget teszünk. Ez is egy hitigazság, mely a szentírásban leli támpontját, hol az mondatik, hogy az alamizsna elfedi a bűnöket s nem engedi, hogy a lélek a sötét mélységbe zuhanjon alá. Az ájtatosság legjelesebb cselekedetei, mint: az ima, a szent áldozás, elégtételi jelleggel bírnak, mert emberi természetünk romlottságánál fogva minden, még a legkönnyebb jó cselekedet is sokszor nagyon nehezünkre esik, úgy hogy nincs azok közül egy sem, melynek ne volna bűnbánati s engesztelő jellege. S ha a szeretet heve meg is változtatja cselekedeteinknek ezen bűnbánati jellegét s azokat könnyűvé teszi, ezek mégis elégtétel-szerzők, mondja szent Tamás; s nem hogy csökkenne, de nő elégtételi erejük azon szeretet által, melylyel ezek végrehajtatnak.[161]
Ezek után az a kérdés, hogy jó cselekedeteinkben melyik rész az, a melyet a tisztítóhelybeli lelkekre alkalmazhatunk?
1. Nem mondhatunk le érdemünkről, mert ez elidegeníthetlen dolog, mely senkié másé, egyedül a miénk s mit egyedül a bűn veszíttet el velünk.
2. Ami azoknak kieszközlő részét illeti, erre nézve a hittudósok véleményei eloszlók; némelyek azon véleményben vannak, hogy ezt nem lehet a megholtakra alkalmazni; mások nem látnak ebben semmi nehézséget s ez ellen nem tesznek kifogást. Én is az utóbbi véleményben vagyok. Miután mi jó cselekedeteink által élő testvéreink számára is kinyerhetünk, kieszközölhetünk kegyelmeket, miért tennének e tekintetben kivételt a megholtak?
Én pl. böjtölhetek, hogy egy beteg részére gyógyulást eszközöljek ki; miért ne lehetne nekem böjtölnöm egy lélek enyhülésére és kiszabadulására, a ki kedves én előttem? Mivel azonban ez a dolog vitás, sokkal okosabb lesz, ha jó cselekedeteink kieszközlő erejét arra fordítjuk, hogy Istentől megnyerjünk a magunk számára sok oly kegyelmeket, melyekre naponta nekünk magunknak szükségünk van.
3. Általában mindnyájan megegyeznek abban, hogy a tisztítóhelybeli lelkek javára átengedhetjük jó cselekedeteink elégtételi részét s tulajdonképpen ebben áll a kérdéses felajánlás. Ez a legtisztább szeretet műve, mert ez által az ember megfosztja önmagát az elégtételtől, mivel — beláthatjuk — hogy egyszerre egy összeggel két adósságot le nem fizethetünk, nem tehetünk eleget egyszerre önmagunkért is s ő érettük is.
Mindazonáltal azt fogom bebizonyítani, hogy ez által mi mégsem vesztünk semmit sem, mert:
1. Ez a tiszta, önzetlen szeretet jelentékenyen növeli jó cselekedeteink érdemét s következésképen a jutalmat is. Már pedig a dicsőségnek az égben a legkisebb foka is, mivel örökké tart, nincs arányban a tisztítóhelybeli szenvedésekkel, bármily hosszúak és nagyok legyenek is azok.
2. Számunkra az egyházban megmaradnak a búcsúk, melyek által lefizethetjük saját adósságainkat.
3. E lelkek, kiket így mi mintegy önköltségünkön segítettünk, pártfogásunkra készen állanak életünkben s halálunkban; s talán éppen azon kiváló kegyelmeknél fogva, melyeket ők eszközölnek ki számunkra imáik által, kerülhetjük majd ki a poklot.
4. A megholtak iránti szeretetünk által — mint az előbbi fejezetben említettem — kiérdemeljük, hogy halálunk után mi érettünk is sokan fognak imádkozni s velünk jót fognak tenni s mindez bőven kárpótol bennünket azért, hogy ama bizonyos elégtételeinket nem tartottuk meg a magunk számára, hanem a szegény lelkeknek átengedtük.
5. Isten nem engedi, hogy nagylelkűségben felülmúljuk őt; ő megjutalmazza negylelkűségünket, érette sok oly kegyelmet ad, melyeknek segélyével sok bűnt elkerülünk s így rövidebb lesz a tisztítóhelybeli tartózkodásunk is.
Mindezt bizonyítja a mi Urunknak egy megjelenése, mi egy Gertrúd nevű buzgó szűznek történt. Karthausi Dénes beszéli ezen eseményt.
Ez a szent leány minden reggel felajánlá egész napi jó cselekedeteit a tisztítóhelybeli lelkek javára. Midőn halálához közeledett, az ördög megkísérté őt s szinte kétségbeejtő üdve felől. «Mily balgatag és önhitt voltál te, hogy megfosztottad magadat érdemeidtől másokért; most minden vétkedet a legborzasztóbb gyötrelmekben kell kiengesztelned s én nevetni fogok kínjaidon. Miért kellett neked másokra elpazarolnod összes elégtételeidet? A te kevélységed, önhittséged elvakított téged, de most nagyon drágán fogod megfizetni ezt!»
E kegyetlen szavak hallatára ez a jó lélek szomorkodni kezdett és sóhajtozott: «Oh! mily szerencsétlen is vagyok én! Néhány pillanat múlva számadást kell adnom minden cselekedetemről s mivel jó cselekedeteimből nem tartottam meg magam részére semmit, most egy rettenetes tisztítóhelylyel állok szemben, minden vigasztalás s könynyebbülés reménye nélkül!»
De az édes Üdvözítő hű szolgálóját nem akarván ezen aggodalmaiban elhagyni, kegyességgel és fenséggel megjelenvén, mondá neki:
«Leányom! miért bánkódol?» — «Te tudod, Uram! hogy mindent másoknak adtam s nekem nem maradt semmim, a mivel saját adósságomat kifizethessem.— «Vigasztalódjál — felelé mosolyogva az Üdvözítő — hogy megmutassam, hogy ezen szereteted mily tetsző volt előttem, elengedem most az összes büntetést, mi reád várt. Sőt mivel százszoros jutalmat ígértem azoknak, kik irántam való szeretetből önmagukat elfeledik, még növelni fogom mennyei jutalmadat is; tudd meg tehát, hogy mindazon lelkek, melyeken segítettél, eléd fognak jönni, hogy bevezessenek téged a szent Jeruzsálembe.» Ez édes bíztatásra a jámbor szűz érezte, hogy szomorúsága megszűnt. Elbeszélé testvéreinek is, hogy mi történt vele s ajkain a választottak mosolyával hunyt el, hogy elvegye hősi szeretetének jutalmát.
Szóljunk most néhány szót azon kellékekről, melyek megkívántatnak ahhoz, hogy a jó cselekedetek a tisztítóhelybeli lelkekre alkalmazhatók legyenek.
1. Megkívántatik, hogy azon cselekedet természetfeletti módon legyen végbevíve, mert Isten csak az ily cselekedeteket jutalmazza.
2. A kegyelem állapotában hajtassák végre, mert a halálos bűn állapotában senki sem tehet eleget sem önmagáért, sem másokért.
3. Szükséges, hogy meg legyen azon szándékunk, hogy ezen cselekedetünket akarjuk a tisztítóhelybeli lelkekre alkalmazni, legyen az akár egy bizonyos meghatározott lélek, vagy a lelkeknek egyik vagy másik csoportja, melyről az előbbi fejezet végén tettem említést. De abban sem vagyunk gátolva, hogy ezen elégtételi műveket a mi Urunknak, vagy a legszentebb Szűznek kezeibe letegyük, hogy ők részeltessék azokban a lelkeket tetszésük szerint.
Hátra van még, hogy azt kimutassam, hogy mily jó példát adtak abban nekünk a szentek, kik megfosztván magukat jó cselekedeteik érdemeitől, azokat a megholtak javára engedték át. Számtalan példát lehetne erre felhozni, mert az összes szentek többé-kevésbé mindnyájan gyakorolták e hősi szolgálatkészséget. Csak a legkiválóbb példákra hivatkozom.
Krisztina, kit «Csodálatos» melléknévvel tiszteltek meg életének csodái miatt, melyek inkább bámulatra gerjesztők, mint utánozhatok voltak, életének minden szenvedéseit a tisztítóhelybeli lelkek enyhülésére ajánlotta fel. Megrendül az ember, midőn olvassa azon kegyetlen önsanyargatásokat, melyeket magára rótt, hogy azon lelkeket felsegíthesse. A szőrköntösök, a véres önostorozások nem voltak elegek az ő lángbuzgalmának; napokat töltött el, hogy sem nem evett, sem nem ivott; tövisbokrok közt hempergett, honnan vérrel borítva látták távozni; isteni sugallat folytán több ízben égő parázs közé vetette magát, melyből csak nyilvános csoda által szabadulhatott ki ismét s aztán alighogy a lángok közül kijött, jeges tóba merült alá, hol imádkozva több órát töltött el.
Egyszer látták, hogy egy malom kereke által hagyta magát körülragadtatni, hogy tagjai öszszetörtek. De Isten, ki neki e rendkívüli cselekedeteket sugalmazta, e kemény vezeklés közben megmenté őt. A tisztítóhelybeli lelkek, kiket ő így ezerszámra kiszabadított, seregestül jelentek meg neki, hogy köszönetet mondjanak. De egész életének leghősiesebb cselekedete az volt, a mi most következik.
Mikor meghalt s megjelent Isten ítélőszéke előtt, az Üdvözítő így szólt hozzá:— «Krisztina! — te itt vagy az örök boldogság lakhelyén.
Választásodra bízom: akarsz-e mostantól fogva itt élni a választottak közt, vagy még több évre visszatérni a földre, hogy a tisztítóhelybeli lelkek javára elégtételi cselekedeteket végezz?»
A nemes lélek azonnal így válaszolt: «Uram! azt kérem, hogy visszatérhessek a földre, hogy szenvedhessek s magamat áldozatul hozhassam a megholtak javára.»
Ekkor azok jelenlétében, kik temetésére összejöttek, feltámadván, megkétszerezé önmegtagadását s önsanyargatásait úgyannyira, hogy ha a legkomolyabb írók s szemtanúk nem igazolnák ezen dolgokat, vonakodnám elhinni azokat, annyira felülmúlják azok az emberi erőt.[162]
Az alázatos és szelíd lelkületű Villani Mária szűz, bár nem végzett ily rendkívüli önsanyargatást, szintén több lelket szabadított ki, kiket Isten megmutatott neki egy látomásában, melyben több fényesen öltözött személyt látott körmenetben haladni a saját vezetése alatt. Ő is naponta felajánlá összes jó cselekedeteinek érdemét e lelkek szabadulására s lángoló szeretete arra ösztönzé, hogy Istentől kérte, hogy szenvedhesse el emberi testében azon lelkek kínjait, mely kérése meg is hallgattatott, mint másutt említettem.
Egy évben halottak napján azzal volt elfoglalva, hogy egy kéziratot másolt s szomorkodott, hogy elöljárói által reá rótt ezen kötelesség most magakadályozza őt abban, hogy ezen napot a megholtak enyhülésére szentelhesse. A mi Urunk megjelent neki és megígérte, hagy minden sor, melyet e napon fog írni, egy-egy léleknek a tisztítóhelyről való kiszabadulását fogja eredményezni. Ebből látható tehát, hogy a legkisebb cselekedet is mily nagy értékű Isten előtt, midőn az szeretetből vitetik végbe.[163]
Boldog Benincasa Orsolya szerzetesnő egy különös esetben hasonló szolgálatkészséget tanúsított. Ugyanis Krisztina nevű nővére haldokolván s Orsolya félvén, hogy kegyetlen purgatórium vár Krisztinára, kérte a mi Urunkat, hogy bocsássa ő reá még az életben azon gyötrelmeket, melyek a nővérre várnak a másvilágon. Meghallgattatást nyert. Krisztina a választottak csendes békéjével hunyt el, Orsolya testvér pedig azon pillanattól kezdve heves fájdalmakat érzett, melyek haláláig tartottak.[164]
Scalvo Hippolyt kapuczinus atya a tisztítóhelybeli lelkekért napi legelső cselekedeteit ajánlá fel: korábban kelt fel, mint a többi szerzetesek, elimádkozá a halotti-zsolozsmát, ezenkívül egész nap sanyargatta magát az ő javukra.
Kiváló hivatást érzett arra, hogy főképp azokért imádkozzék s azok részére nyerje meg másoknak az imáit is, kiket egykor az ő lángoló szavai ezen mű fontosságáról meggyőztek. Isten meg is jutalmazta ezen szeretetét, egy csodálatos látomást engedett neki, melyből tiszta fogalmat nyert ezen kínok nagyságáról.[165]
Néri szent Fülöp jó cselekedeteinek egy részét a tisztítóhelybeli lelkekért, másik részét a bűnösök megtéréseért ajánlotta fel. Azon véleményben volt, hogy ezzel régi gyónóinak tartozik s életírója mondja, hogy egy nap sem mulasztotta el, hogy ezek mindenikeért ne imádkozott volna. Ezek gyakran megjelentek neki, hogy ezt megköszönjék s magukat imáiba ajánlják. Halála óráján azon lelkek, kiket kiszabadított, megjelentek, hogy kíséretét képezzék s őt a dicsőségbe bevezessék.[166]
Hasonlóképp cselekedett Bertrand szent Lajos is. Imáit kétfelé osztotta; egyik részt a tisztítóhelybeli lelkek kiszabadulására, a másik részt a bűnösök megtérésére ajánlotta fel. E kettős szándékból végtelen sok imát, böjtöt s más önmegtagadást vállalt magára. Ha ezek mindenikének kedvező sikere volt a megholtak lelkeinek kiszabadítására s a bűnösök megtérésére, — akkor ezrekre megy azon lelkek száma, kiket ő megszabadított.[167] A Jézus-társaság, mely mindig, elől járt a jó cselekedetekben, nem maradt hátra ezen buzgóságban sem. Alapítójuk szent Ignácz sokat imádkozott a tisztítóhelybeli lelkekért. Lainez atya is, a második rendfőnök, naponta felajánlá e szándékkal imáinak legnagyobb részét, tanulmányait s legnagyobb műveit, melyeket az egyházért tett; buzdítá szerzetestestvéreit, hogy ők is ajánlják fel tanulmányaikat, szentbeszédeiket, apostoli munkáikat s legnagyobbrészt híven teljesíték is e szeretetteljes intést.
E kiváló társaság mindenkor különös buzgalmat mutatott ezen ájtatosság iránt. A jezsuita atyáknak életéből már sok példát hoztam fel, volna még nagyon sok, de ezek közül csak Rem atyának példáját említem fel, ki az ingolstadti rendháznak volt tagja. Főtörekvése volt: a tisztítóhelybeli lelkek kiszabadítása és sorsuk enyhítése; éjjel-nappal ezen munkálkodott. Nappal felajánlá érettük: önmegtagadásait, önsanyargatásait, imáit és minden cselekedeteit. Éjjel: a lelkek eljöttek meglátogatni őt, ágyához közeledtek, kérték, hogy imádkozzék érettük s ő tüstént felkelt, vonakodás nélkül megszakítá álmát s imádkozni kezdett.
Sok tanú bizonyítá, hogy e szent atya halála után a szomszédos temetőből gyakran hallottak síró hangokat: «Atyánk! könyörülj rajtunk; a mi kínjaink borzasztók; nyerd ki a szeretet nevében számunkra, hogy azoknak vége legyen.»[168]
Elég már ebből. Nem adhatom itt elő az összes szentek életét, mert ezt kellene tennem, ha elő akarnám sorolni mindazokat, kik a tisztítóhelybeli lelkek enyhítésén munkálkodtak. Vajha ezen példák ne lennének elveszve, ne lennének terméketlenek reánk nézve. Mi is felajánlhatunk a megholtak javára mindenféle cselekedeteket, csak legyenek azok természetfelettiek s a kegyelem állapotában végrehajtva. Világosság czéljából tárgyalni fogom ezen engesztelési műveket, melyek: az alamizsna, az önmegtagadás, az ima, a szentmise s a búcsúk felajánlása.
Ez lesz az egyes fejezetek tárgya.
[157] Máté XXV. 23.
[158] Máté VI. 20.
[159] Máté XXV. 35.
[160] Máté X. 42.
[161] In suppl. III. p. q. XV. art. 2.
[162] Vie de Christine l’ Admirable. Surius. juni 23.
[163] Vie de Marie Villani.
[164] Vie de la B. Ursule Benincasa, pat Bagata.
[165] Annales des Capucins, III. k. 1618. év, XIII. szám.
[166] Vie de saint Philippe de Néri.
[167] Vie de saint Bertrand, dans le diario dominicano, okt. 10.
[168] Jacques Huatin. Patrocinium defunct. II. fej. 2. czikk.
