Tudós-Takács János: Magyar filozófusok
— Nemzeti és egyetemes gondolkodásunk megalapozói — Napjainkban angolszász hatásra a ’filozófia’ szót a zsurnalisztikában tág értelemben használják. Így beszélnek „üzleti filozófiáról”, „banki filozófiáról”, „politikai filozófiáról”, „katonai filozófiáról”. Azt mondhatjuk, hogy a filozófia a stratégia szinonimája lett. Bizonyos körök pedig rosszalló értelemben beszélnek filozófiáról: az értelmetlen, üres, céltalan fecsegést nevezik filozófiának. Ezzel szemben Hellászban már a Szókratész előtti korban a filozófiának szűkebb terjedelmű fogalma alakult ki. Püthagorasz, a hírneves matematikus és gondolkodó arra a kérdésre, hogy bölcsnek tartja-e magát, azt válaszolta, hogy nem, de szereti a bölcsességet. Tulajdonképpen ebből a válaszból született meg a ’filozófia’ szó (görögül filein = szeretni, szophia = bölcsesség, filoszofia = a bölcsesség szeretete). Arisztotelész, a legnagyobb görög filozófus így határozta meg a filozófiát: „A filozófia a dolgok végső okokon át történő, biztos és rendszeres megismerése.” Ezt a meghatározást átvette a középkori keresztény bölcselet, és ebben az értelemben vált általánossá a tudományos körökben. Ennek megfelelően filozófusnak az és csak az tekinthető, aki a létezők végső összetételének, végső létesítő okának és végső céljának nagy kérdéseire törekszik választ adni. A magyar filozófia kezdeti korszakának a reformkor tekinthető. A számottevő magyar filozófusok sorát Kölcsey Ferenc nyitotta meg. Főbb filozófiai gondolatait elsősorban az unokaöccsének, Kölcsey Kálmánnak ajánlott Parainezisében foglalta össze.
…Folytatás »
