XI. Pius pápa Divini Redemptoris apostoli körlevele a kommunizmus ellen
Tisztelendő Testvérek! Üdvöt és apostoli áldást! A Megváltó ígérete ragyog az emberiség történetének első lapján. Azért jobb időket váró reménység enyhítette a sírást az elvesztett paradicsom után és elkísérte az emberiséget gyötrelmes útján mindaddig, míg a világ Megváltója az idők teljességében a földre jővén betöltötte a várakozást és lerakta alapjait az új általános művelődésnek, a keresztény kultúrának, amely végtelen magasságban túlszárnyalja azt, amelyet az ember addig hosszú szívós munkával csak egyes kivételes népeknél elért. De a harc a jó és rossz között megmaradt a világban, mint az áteredő bűn öröksége. S az ősi csábító nem szűnt meg az emberiséget hamis ígéretekkel félrevezetni. A századok folyamán egyik fölfordulás követte a másikat egészen a jelenkor forradalmáig, amely már majdnem az egész világon dühöng, vagy legalább is komolyan kísért s célkitűzésében és erőszakosságában veszedelmesebb minden eddigi egyházüldözésnél. Egész nemzeteket fenyeget a veszély, hogy rosszabb barbárságba süllyednek, mint amilyenben az emberiség nagyobb része a Megváltó előtt volt. A fenyegető rém — mint úgyis tudjátok Tisztelendő Testvéreim — a bolsevista és istentelen kommunizmus, amelynek célja a társadalmi rend fölforgatása és a keresztény művelődés alappilléreinek ledöntése. I. Az Egyház állásfoglalása a kommunizmussal szemben Korábbi kárhoztató nyilatkozatok Ekkora veszedelemmel szemben a katolikus egyház nem maradhatott s nem
…Folytatás »




