Szivós Donát: Magyar vagyok! – V. rész
II. RÉSZ: VESZÉLYEKET REJTŐ MAGYAR PROBLÉMÁK Magyar munkások dolgoztak külországban. Nehéz volt mindegyik sorsa… Ez a kemény sors türelmetlenné tette őket és lázadóvá. Az egyik napon is egymás mellett dolgozik két csupa-bőr és csupa-csont magyar. Már reggeltől kezdve túlfűtött mind a kettő. Tegnap vesztek össze valamin. S most robbanásig túlfűtött a lélek-kazán… Csákányozás közben egy nagyobb darab kő gurul a másik csákányától az indulatos magyar lábára. Mintha csak erre vártak volna: Felvágódik a lélek-szelep és dűl belőle az indulat: — Megöllek, te hazaáruló!… Még itt se hagysz békében?!… Otthon is gyászmagyar voltál, és itt is csak eladod a magyar erőt,… a magyar egészséget… — Megállj!… Tedd le a csákányodat!… Nem félek tőle, sőt tőled se… Gyűlöllek, te… te… büszke… fajmagyar!… És megvillantak a csákányok… A magyarok megdermedve nézték… Az idegenek egy darabig szintén némán bámulták a vérben forgó szemeket, de aztán — mint azok, akik a kettő pusztulásából maguknak várnak hasznot — heccelni kezdték a két dühös magyart: — Ne hagyd magad!… Vágj oda neki, hogy meg se nyikkanjon! De nem vághatott oda, mert a magyarok oda rohantak. Megfogták a csákányokat a villogó szemű magyarok kezében, — és egy idős, ráncosképű magyar szomorúan így szólt: — Szégyelljétek magatokat… Magyar a
…Folytatás »
