• „Imádkozzunk a hűtelen zsidókért is, hogy Urunk, Istenünk távolítsa el a lepelt szívükről, hogy ők is megismerjék Urunkat, Jézus Krisztust. — Mindenható örök Isten, ki még a hűtelen zsidóktól sem tagadod meg irgalmasságodat, hallgasd meg könyörgéseinket, amelyeket e nép vakoskodásának elhárításáért neked felajánlunk, hogy megismervén igazságodnak világát, amely a Krisztus, a rajtuk uralkodó sötétségből kiszabaduljanak.” „Tekints végül irgalmas szemeiddel ama nép gyermekeire, amely oly soká volt a Te választott néped; hajdan átokként fejökre hívott szent véred harmatozzon le rájuk is, mint a megváltás és az élet forrása.” „Jóságos Isten, irgalmasság Atyja, Mária Szeplőtelen Szűz, a pátriárkák s a szent apostolok közbenjárása által esedezünk Hozzád, vess irgalmas tekintetet Izrael maradékaira, hogy egyetlen Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak megismerésére eljussanak és a megváltás drága kegyelmének részeseivé legyenek.” „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek!”

Egyház és társadalom

2012.02.20. hét.

Koszter Atya: Lépcsőima XI. rész

21. A Jó agitátora „Emitte lucem tuam…” Kedves Testvér! „Körüljárt, jót cselekedvén.” (Ap. Csel. 10, 38.) Jézusról szól az írás, de a pap életét adja, egyetlen rövid mondatba összefoglalva. A pap a jóság agitátora. Amilyen izzó lélekkel és fanatizmussal agitál az evangélium érdekében, ugyanolyan szeretettel, de csendes, nyugodt, kiáradó szeretettel viszi közel a Jóságot az emberi szívekhez. „Vadócba rózsát ojt, hogy szebb legyen a föld.” Világszépítők… Hogy a Jóság agitátora lehessen, szükséges, hogy higgyen a győzedelmes jóságban. Óriási erejű hit, bizalom és hatalmas adag idealizmus kell a pap szívébe. Nem könnyű feladat! Kiesett a világ tengelye és mintha mindenestül balra fordult volna át. Gyűlölet, pusztítás, öldöklés az emberiség nagy történelmi tevékenysége; és mint mindig, most is felkavart a többéves háború minden szemetet és forgatja, szórja, úrrá teszi mindenen és felkavart minden emberi rosszindulatot és rosszaságot annyira, hogy ezek látszanak uralkodni a földön. Mintha az Isten visszahúzódott volna és egy időre átengedte volna a földet a Sátánnak… Valahol a béketűrő Jób könyvében olvastunk egyszer hasonlót… Hát nem igaz. Isten ma is tenyerén tartja a világot, ma is megszámlálja az ember minden haja szálát, ma is gondja van virágra, madárra és százszor inkább emberre, aki mindezeknél többet ér. Bár a világon a

…Folytatás »

Szivós Donát: Magyar vagyok! – V. rész
2012.02.17. pén.

Szivós Donát: Magyar vagyok! – V. rész

II. RÉSZ: VESZÉLYEKET REJTŐ MAGYAR PROBLÉMÁK Magyar munkások dolgoztak külországban. Nehéz volt mindegyik sorsa… Ez a kemény sors türelmetlenné tette őket és lázadóvá. Az egyik napon is egymás mellett dolgozik két csupa-bőr és csupa-csont magyar. Már reggeltől kezdve túlfűtött mind a kettő. Tegnap vesztek össze valamin. S most robbanásig túlfűtött

…Folytatás »

Szivós Donát: Magyar vagyok! – IV. rész
2012.02.7. ked.

Szivós Donát: Magyar vagyok! – IV. rész

Európa adóssága Vannak olyan igazságok, melyeket unalomig ismételni kell egy nemzet előtt még akkor is, ha már unalmas sablonná lettek az elhasználás következtében. Lehet, hogy engem is azzal vádolnak, hogy már ezerszer hallott és még néhány tízezerszer leírt igazságot emlegetek ebben a fejezetben. De nem ijedek meg ettől a vádtól,

…Folytatás »

Dr. Walter János: Egyház és kultúra – I. rész
2012.02.4. szo.

Dr. Walter János: Egyház és kultúra – I. rész

BEVEZETÉS. Az állam akkor van rendben, amikor a kardokat rozsda emészti, az ásók meg fényesek; amikor a börtönök ürességtől konganak, a magtárak meg szűkek; mikor az orvosok gyalog járnak, a pékeknek meg kocsira is jut: ami csak úgy valósul meg, ha a törvényszék udvarát felveri a gyom s a templom

…Folytatás »

Tudós-Takács János: A szabadság mint teológiai, társadalmi és jogi fogalom és feladat a XXI. század küszöbén
2012.02.2. csü.

Tudós-Takács János: A szabadság mint teológiai, társadalmi és jogi fogalom és feladat a XXI. század küszöbén

„Az igazság szabaddá tesz titeket.” (Jn 8,32) A XX. század legnagyobb részében a Föld közel egyhatodán a történelem legnagyobb zsarnoksága uralkodott. A bolsevista Szovjetunió és a második világháború során általa leigázott államok az emberi szabadság legnagyobb arányú korlátozását valósították meg. Nemcsak a fizikai szabadságtól fosztottak meg embermilliókat, hanem az eszmék

…Folytatás »

Koszter Atya: Lépcsőima X. rész
2012.01.30. hét.

Koszter Atya: Lépcsőima X. rész

19. Devalvált emberek „affligit me inimicus…” Kedves Testvér! Devalváció… Szomorú szó. Az elvesztett háború s egy összeomlott ország minden keserve benne búg. Emlékszel a büszke százas bankó bukására? Bámulták. Nagyhatalom volt. Ha megjelent az üzletekben, kedvéért nagyszerű bútor, ékszer, ruha mozdult. Sok ember róla álmodott s felébredve sóhajtott: Hej, ha

…Folytatás »

Szivós Donát: Magyar vagyok! – III. rész
2012.01.27. pén.

Szivós Donát: Magyar vagyok! – III. rész

Magyaros szórakozás Nem akarok mogorva öreg lenni. Nem irigylem a fiatalság szórakozásait. Nem is akarok kegyetlen bíróként vétót kiáltani a fiatalság minden örömére. Én magam is azt tartom, hogy kell a fiatalságnak a szórakozás és az öröm, mert ez a biztosító szelep az életben, hogy katasztrófák ne történjenek a lélekben.

…Folytatás »

Szivós Donát: Magyar vagyok! – II. rész
2012.01.18. sze.

Szivós Donát: Magyar vagyok! – II. rész

Kell-e szégyenlenünk ázsiai eredetünket? Egy komoly, jóakaratú nagyfiú jött hozzám ezzel: — Tanár úr! Nem lehet már kibírni a fiúk között… — No, csak lassan… Azért talán még kibírod közöttünk… Mi történt megint, ami annyira felborzolta érzékeny magyar lelkiismereted macska- szőreit? — Csak ne tessék tréfálni… Ez komoly dolog. Magyar

…Folytatás »

Martinovich Sándor S. J.: Modern vallásosság
2012.01.15. vas.

Martinovich Sándor S. J.: Modern vallásosság

„Vallásosság és Műveltség.”  A magyar keresztény értelmiségnek szánt füzetsorozat valláserkölcsi, társadalmi, művelődési és hitbuzgalmi tartalommal. Kiadja: a Jézus-társasági Pius-Kollégium Pécsett. Egy-egy füzet ára 80 fillér.  A háború ágyúzajában indult útnak ez a füzetsorozat. Szerényen, óvatosan, de elszántan. Voltak, akik visszatérést vagy megállást ajánlottak neki. Várjuk be a háború végét. Most

…Folytatás »

Koszter Atya: Lépcsőima IX. rész
2012.01.12. csü.

Koszter Atya: Lépcsőima IX. rész

17. A tékozló fiú „quare me repulisti?”Kedves Testvér! Olvasd el figyelmesen a tékozló fiú történetét. (Lk. 15, 11—32.) Olvasd el és gondolkozzál rajta. Rájössz majd, hogy a tékozló fiú nem gonoszságból züllött le. Kalandvágy, könnyelműség, tomboló szexualitással szemben akaratgyengeség vitte romlásba őt. Az emberek általában nem gonoszságból, hanem hanyagságból és

…Folytatás »

  • Záró ima

    Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen.
1 oldal a(z) 11-ból/ből12345»...Utolsó »
A.M.D.G. 2010-2012. ©
A Betiltva.com támogatásával.