XLVII.
Az előnyomozás eredménye alapján végre elrendelték a törvényszéki vizsgálatot. A nyomozások foganatosításával a komoly és jellemszilárd Bary József, törvényszéki jegyző, mint vizsgálóbíró lett megbízva. És valamint ő, úgy általában az egész nyíregyházi törvényszék, különösen annak derék elnöke, az ércjellemű és kitűnő jogász, Kornis Ferenc az egész per folyama alatt elfogulatlan, pártatlan és igazságos viseletüknek adták jeleit, dacára a zsidók cselszövényeinek s névtelen levelekben küldött fenyegetéseinek. Ezt a dicséretet, fájdalom, a nyíregyházi törvényszéken kívül álló felsőbb körökről s más magas állású hivatalos urakról nem lehet elmondani.
A vizsgálat folyamán a zsinagógafelügyelő 16 éves fia, Scharf Móric, a koronatanú kezdetben vonakodott beismerni öccse által a libalegelőn elbeszéltek valóságát. De nemsokára mégis részletes vallomást tett. Minthogy a tisza-eszlári községháznál (börtön hiányában) a tanácsszobát és fáskamrát a befogott gyanús zsidók elszállásolására vették igénybe, Móricot a járás derék csendbiztosa, ifj. Récsky András lakására, a szomszédos Nagyfaluba szállították éjjeli szállásra, ahová elment a törvényszéki bírósági írnok is.
Móric itt már az első éjjelen anélkül, hogy ellene a csendbiztos vagy bárki más is fenyegetést vagy más meg nem engedett eszközt csak legkevésbé is alkalmazott volna, csakis lelkiismereti furdalásaitól ösztönöztetve önként ajánlkozott, hogy vallani akar. Récsky András erről azonnal értesítette a vizsgálóbírót, Bary Józsefet, aki nyomban meg is jelent. Móric vallomásaiban, amelyeket 1882. május 20-ának éjjelén és május 21-én a csendbiztos házában megjelent bíróság előtt, továbbá folytatólagosan május 22-én a tisza-eszlári községházán, május 23-án, május 26-án és május 27-én a nyíregyházi törvényszék előtt tett, határozottan és körülményesen a következő főbb dolgokat beszélte el.
Előadja, hogy 1882. április 1-jén, amikor több más községbeli zsidó és idegen sakter is időzött Tisza-Eszláron, az isteni tisztelet végeztével, délelőtt 11 óra tájban a zsidóság kijővén a zsinagógából, ő be akarta zárni annak ajtaját, Schwarz Salamon tisza-eszlári sakter, Buxbaum Ábrahám ibrányi tanító, Braun Lipót udvardi sakter, valamint Wollner Hermann a koldus zsidó, akik nyugtalan tanácskozásba voltak elmélyedve, a zsinagóga előtt megállapodva, arra szólították föl, hogy hagyja nyitva a zsinagóga ajtaját, mert még imádkozni akarnak. Ő tehát anélkül, hogy a zsinagógát bezárta volna, bement szüleinek lakására.
Kis idő múlva atyja, Scharf József, aki az ablakon kinézett, kiküldte, hogy hívja be azt a magyar leányt, Solymossy Esztert, aki éppen Ófalu felől jön, hogy az vegye le az asztalról a rajta maradt szombati gyertyatartókat, amelyeken törvényük szerint ma nem szabad nekik maguknak onnan eltávolítani. Móric atyjának e meghagyására elébe ment az általa jól ismert Eszternek s behívta lakásukba. Eszter e kis szolgálat megtételére be is lépett, levette a gyertyatartókat az asztalról és székre állva a szekrény tetejére rakta, s azután néhány pillanatig társalgott Scharf József feleségével.
Eközben bejött Wollner Hermann, aki Schwarz Salamonnal és ennek két társával a zsinagógában visszamaradt és aki a zsinagóga előpitvarából kifelé nézett akkor, midőn Móric Esztert lakásukra behívta. Wollner, az idegen koldus-zsidó azt mondta Eszternek, menjen be vele a zsinagógába, onnan valamit kihozni. Eszter némi vonakodás után bement, Wollner kezén fogva bevezette.
Móric kis idő múlva kimenvén az udvarra, a zsinagógából jövő jajveszékelést és három vagy négy segélykiáltást hallott. E kiáltásra kíváncsian odaszaladt a zsinagóga előpitvarának ajtajához, de azt zárva találta; azért annak mélyedésében meghúzódva benézett a kulcslyukon s ekkor látta, hogy Eszter, akinek szája már be volt tömve, a földön fekszik egy ingben, hogy őt Buxbaum Ábrahám és Braun Lipót a földre leterítve s kinyújtóztatva tartják; látta, hogy Schwarz Samu, tisza-eszlári sakter egy nagyobb késsel nyakát elmetszette; látta továbbá, hogy Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót és Wollner Hermann a leány testét fölemelték és hogy ekkor Schwarz Salamon egymásután két vörös cserépedényt tartott alája, amelyben a leány kiömlő vérét felfogta és azután ezekből egy nagyobb edénybe átöntötte. Mikor a leány már nem mozdult, nyakát egy ronggyal bekötötték és ismét felöltöztették, mire a zsinagóga belsejéből az előpitvarba jöttek: Lusztig Sámuel, tisza-eszlári kereskedő, Braun Ábrahám, tisza-eszlári napszámos, Weiszstein Lázár, tisza-eszlári bérlő és Junger Adolf, tisza-eszlári földbirtokos, akik a hullát körülállották.
Móric ezek láttára megrémülve bement szülei lakására, ott a történteket szüleinek elbeszélte; mire anyja azt mondotta, hogy hallgasson s megtiltotta, hogy erről senkinek se szóljon.
Körülbelül egy óra elteltével Wollner Hermann bejött a lakásukra és felszólította őt, hogy most már zárja be a zsinagóga ajtaját. Erre bement a zsinagóga előpitvarába, ahol azonban már sem a leány holttestét nem találta, sem vérnyomokat nem látott. Minden el volt már tüntetve. A kulcsot a pitvar ablakában találván, a zsinagóga ajtaját bezárta és ugyanakkor látta, hogy Schwarz Salamon, Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót, Lusztig Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Junger Adolf hazafelé távoztak.
Megjegyzendő, hogy Móricot tanítója — aki zsidó létére nehezen hazudott javára — igazmondónak jellemzi, aki képzelő tehetséggel nem bír, mesét mondani képtelen.
Scharf Móricnak terhelő előadását támogatta özv. Lengyel Istvánné, aki azt vallotta, hogy 1882 április 1-jén kora délután, 12 óra elmúltával, a háza tőszomszédságában levő zsinagóga irányából háromszori kiáltást hallott; továbbá özv. Fekete Jánosné ama vallomása, hogy 1882 április 1-én délelőtt a zsidó templom felől sírást hallott, valamint Adamovics Józsefnek és Pap Józsefnek vallomása, hogy ugyanaz napon déli 12 óra felé a zsinagóga mellett haladván el, onnan megmagyarázhatatlan sírást hallottak s látták, hogy a zsinagóga ajtaja előtt, kél oldalt egy-egy zsidó állott az út felé nézegetve.
De támogatják Móric vallomásának erejét azon jelenségek is, hogy ama éjjel a zsinagógában szokatlan gyülekezést tartottak, csoportosultak s fel-alá kóborogtak a zsidók az utcákon, a zsinagóga körül s Groszberg Leó házánál, aki kezeit tördelve jajgatott «Istenem, mit cselekedtünk», majd ásó, kapa után kiáltoztak.
A vádlott zsidók, miként azt más hasonló eseteknél is rendesen tapasztaltuk, tagadtak ugyan, mivel azonban nem voltak képesek igazolni, hogy a terhükre rótt bűncselekmény ideje alatt a zsinagógában nem voltak, a vizsgálat terhelő adatai alapján a vád jogos alapon nyugvónak találtatott, amiért is Taub Emmanuel móhellel (körülmetélő) együtt, mint akiről kiderült, hogy ugyanazon időben szintén a zsinagógában kellett lennie, Solymossy Eszter meggyilkolása s illetőleg a gyilkosságban való részesség miatt vád alá helyeztettek.
Schwarz Salamon, aki Móric vallomása szerint Eszter nyakát átmetszette, a törvényszéki elnök előtt ezeket vallotta: Eszter ama napon elmenvén a zsinagóga mellett, kigúnyolta őt, amiért csapást mért a leány fejére, aki erre holtan összerogyott. Estig elrejtette, aztán a Tiszába dobta a holttestet. A nyilvános végtárgyalás alkalmával Schwarz visszavonta ezt a vallomást.
