L.
A tiszaeszlári bűnper idején már javában folyt a tudósok két tábora között egy a nagyközönség részéről is ideges érdeklődéssel kísért elkeseredett irodalmi harc, amely szenvedélyességével és személyeskedéseivel utóbb oly hullámokat vert, hogy a becsületbíróság küszöbéig eljutott.
Ez az irodalmi harc összeesett azzal az Európa csaknem minden országán akkor végigvonuló zsidóellenes áramlattal, sőt élesztette is azt, amelyet az újabb antiszemitizmus neve alatt ismerünk s amely voltaképpen Németországból indult ki a múlt század hetvenes éveinek dereka táján. Maga Stöcker Adolf, berlini udvari protestáns hitszónok állt annak élére, akihez a zseniális és heves Treitschke Henrik egyetemi tanár és publicista csatlakozott.
Alapjában nem volt más e mozgalom, mint a csaknem minden téren visszaszorított, megtámadott s veszélyeztetett kereszténységnek önvédelmi harca a zsidóság elhatalmasodása és túlkapásai ellen. Eleintén a sajtóban, röpiratokban, utóbb népgyűléseken küzdött, de nemsokára szenvedélyes izgatássá mérgesedett el, amely a tömeget nem egy helyütt a zsidók tettleges bántalmazására vezette s Oroszországban, különösen a nyolcvanas évek elején, sajnálatos zsidóüldözéssé fajult.
A fönt említett irodalmi harcot egy csaknem igénytelen füzetke indította meg, amelyet Rohling Ágoston,[235] egyetemi theológiai tanár «Der Talmudjude» cím alatt 1871-ben adott ki Münsterben, különösen a talmudi romlott és közveszélyes erkölcstan leleplezése céljából. Rohling ez iratában Eisenmenger mintájára, de tömören rengeteg sok babonás, sérelmes, gyűlöletes, inhumánus és keresztényellenes idézetet hordott össze a TaImudból és a rabbinikus irodalomból.
Mielőtt a Rohling által provokált irodalmi harc további fejleményeit ismertetnék, olvasóink tájékoztatása végett okvetlenül szükséges, hogy legalább röviden szóljunk arról, mi is voltaképpen a Talmud.[236]
A Talmud (חלמוד = tan, tanulmány) az ókori zsidóság legterjedelmesebb gyűjteményes munkája, amelynek célja a tévesen örökérvényűnek hitt thórának s általában a mozaizmusnak emberi továbbfejlesztése. Ebből kifolyólag tartalmának túlnyomó része valláserkölcsi és jogi természetű ugyan, de emellett az ókori összes tudományágak mindama kérdéseire is kiterjeszkedik, amelyek és ahogyan azok a Talmud keletkezése korában a tudós és nemtudós világot foglalkoztatták és a zsidóknál is napirenden voltak.
Keleti irodalmi termék lévén, természetes, hogy bőven szerepel benne a Kelet babonája és mithológiája, sok furcsa képzet az angyalokról, ördögökről, szellemekről, kísértetekről és a túlvilágról. Azonfölül át van szőve igazi keleti fantáziára valló száz meg száz épületes és nem épületes elbeszéléssel, adomával, népmesével, legendával, számtalan bizarr képpel, allegóriával, csodával, tréfával, hóborttal, az ókort jellemző sok durvasággal, kegyetlenséggel és leplezetlen frivolitással; nem egy unalmas szőrszálhasogatással, szofizmával, szemfényvesztéssel és képtelenséggel; a nemzsidók iránt pedig sok elfogultsággal, sőt inhumánus kijelentéssel, kifakadással s intézkedéssel.
A Talmud nem egységes munka. Nemcsak nem egy szerzőtől való, de nem is egy-két évtized alatt, hanem évszázadok folyamán keletkezett gyűjteményes irodalmi termék, amelyben a zsidó géniusz csaknem nyolc századának legtarkább s .legkülönbözőbb értékű munkája van felhalmozva. Ebből a hosszú időből körülbelül két század a Krisztus születése előtti korra, hat pedig a keresztény időszámítás elejére esik.
A Talmud két részből áll: Misna az egyik, Gemára a másik. A Misna az első és főrész, amely régibb és kisebb, józanabb és komolyabb. Voltaképpen a thóra, vagyis a Pentateuchus és a szokásjog alapján keletkezett vallásjogi és polgári törvénytár. Az újabb és aránytalanul nagyobb második rész a Gemára, amely a Misna jogtételei és törvényei fölött folyó diskussziók alapján fejlődött rendszertelen enciklopédiához hasonlítható.
A Talmud egészének fokozatos létrehozásában Palesztina és Babilónia több mint ezer elméje (tudós és nem tudós; pap, rabbi, kereskedő, iparos, földmíves stb.) kezdve a legsilányabbtól a legzseniálisabbig, működött közre. Szerzői különböző időben és országokban, a legkülönfélébb (perzsa, görög, római stb.) politikai viszonyok, nyomások, üldözések s egymástól teljesen elülő eszmeáramlatok között éltek, nyilatkoztak, tanítottak és írtak.
Könnyű tehát belátni, hogy ilyen természetű munkáról, ilyen nem egységes szellemi quodlibetről általánosan rövid ítéletet mondani igen bajos…
Ennek tulajdonítható, hogy azok, akik a későbbi századok folyamán napjainkig a Talmud egészének különösen morális értékéről írlak, a legellentétesebb módon nyilatkoztak és ítéltek.
Általában két táborral találkozunk. Itt is, ott is elfogultság és félreértés küzd egymással.
A filotalmudisták túlbecsülik a Talmud értékét. Kirántanak belőle egyes szebb részeket és mondásokat s ezekkel a «gyöngyökkel» akarják a Talmud magas valláserkölcsi becsét feltüntetni. Ezek azonban jó vagy rosszhiszeműleg, az éremnek csak egyik oldalát nézik s így hamis ideális képet nyújtanak a Talmudról.
Az antitalmudisták pedig túlságosan leszállítják a Talmud értekét és merő tévelyek, badarságok, förtelmek, gonoszságok undok gyűjteményének mondják. Állításuk igazolására szintén igen sok részletet tárnak föl a Talmudból. Azonban ezek is, jó- vagy rosszhiszeműleg, az éremnek csak egyik oldalát látják s a Talmud egészéről a valónak meg nem felelő torzképet adnak.
Az igazság itt is a középen van. Ha az objektív kritika szemüvegén át vizsgálat alá vesszük a Talmudot, azt kell mondanunk, hogy mindkét párt állításának van valamelyes alapja, de egyik sem mond általános értékű ítéletet.
Nem tagadható ugyanis, hogy van a Talmudban sok értékes, jó, épületes, emberszeretetről is tanúskodó, igazán szép részlet; de igaz másrészt az is, hogy kivált a Gemárában, rendkívül sok az értéktelen, téves, babonás, nevetséges, badar, Istenhez valóban méltatlan, frivol, furfangos, gyűlöletes s nem egy helyütt felháborítóan sértő, inhumánus dolog, amely utóbbiból, ha azt a modern zsidóság követné, igen nagy veszedelem háramlanék a keresztény társadalomra. Általában pedig tény, hogy a jó mag és az értéktelen polyva, a fény és az árny nagyon aránytalanul van megosztva a Talmudban: az utóbbi jóval több, illetőleg erősebb az előbbinél.
Megjegyzendő azonban, hogy a Talmudot, habár nagy tekintélye van is a zsidóság előtt, sőt szent könyvnek is tartják, a maga egészében mégsem tekintik sem a zsidó hit és erkölcs tankönyvének, sem zsidó törvénytárnak olyanformán, mintha az abban foglalt minden már azáltal, hogy valamely rabbitól ered, dogma lenne, vagy mintha minden egyes kijelentése, avagy mondata föltétlenül kötelező jogszabály lenne. Szorosan véve ugyanis csak az szolgált a cselekvés szabályául, csak az bírt kötelező erővel, ami haláka. Így tehát a halákákat tartalmazó Misna mindenesetre törvénykódex. A Gemára, amely jórészt a Misna fölött folytatott eszmecseréknek és gyakran igen kicsinyes és végtelenül unalmas vitatkozásoknak jegyzőkönyvszerű gyűjteménye, amelyben a diskusszió ritkán van eldöntve és túlnyomóan haggádai tartalmú, általában nem mondható törvénykönyvnek. Hogy mi tekinthető benne halákának, az nem tűnik ki minden esetben, azt csak kombináció útján lehet kikövetkeztetni, ami azonban, tekintve a talmudi pilpulisztikában, a diskussziók e valóságos labirintjában előforduló sok pro és kontra véleményt, bizony sokszor igen nehéz feladat. Ezer és ezer olyan tétellel találkozunk a halákai diskussziók között, amelyek, minthogy nem határozatok, csupán csak theoretikus jelentőségűek.
Éppen ezért s a Talmud rendkívüli terjedelme miatt vált szükségessé egy olyan kivonatos kódex vagy kompendium, amelyben a szélesmedrű diskussziók, indokolások és haggádai részek elhagyásával pusztán csak az legyen rendszeresen és könnyen áttekinthető módon összeállítva, ami a gyakorlati életben követendő szabály, kötelező törvény, szóval: a halákai tartalom. Több kísérlet után így látott napvilágot 1565-ben a Káró József[237] rabbitól szerkesztett «Sulchán Áruh» (שזלחן עררןז = terített asztal). Ezt mint a zsidóságnak rendszeresen megírt törvény- és szertartáskönyvét csakhamar általánosan elfogadták, és ez mai napig is a zsidóknak tulajdonképpeni és kizárólagos törvénykönyve, kötelező jogi kódexe s úgyszólván egyedüli katekizmusa.
Minthogy azonban, a keleti és nyugati zsidók szokásai között egyes alárendelt pontokban differenciák támadlak, azért Iszerlesz Mózes, krakkói rabbi (meghalt 1573) a német tudósok nézeteinek tekintetbe vételével Káró művéhez helyesbítő, illetőleg megszorító toldalékokat írt, amelyek hagá (הזה — észrevétel, jegyzet) szóval és kisebb nyomás állal vannak a kiadványokban feltüntetve.
[235] Rohling Ágoston született 1839-ben a vesztfáliai Neuenkirchenben; 1863-ban pappá szenteltetett; 1871-ben kinevezték theológiai tanárrá a münszteri egyetemre; 1874-ben Milwaukee-ben; 1876—1899-ben a prágai német egyetemre; 1892-ben kanonok lett. 1899-ben nyugalomba vonult. Münszteri tanár korában adta ki 1871-ben «Der Talmudjude. Zur Beherzigung für Juden und Christen aller Stände» című füzetet, amelynek révén egyszerre európai hírű emberré lett. Könyvecskéjét oly mohón kapkodták szét, hogy 1877-ig egyre bővülő hat kiadást ért. Más nyelvekre, így a többi közölt magyarra is lefordították s ennek is három kiadása látott napvilágot: Gemini «A Talmudzsidó. Minden rangú zsidó s kereszténynek megszívlelésül». Bemutatja dr. Rohling Ágost, tanár. Az eredetinek III. kiadása után. Eger,1882. Ezenkívül német kommentárokat írt a Zsoltárokhoz (1871), Izaiás (1872) és Dániel prófétákhoz,(1876), valamint Salamon példabeszédek könyveihez (1879). Legutóbb megjelent irata «Der Zukunftsstaat» (1894) chiliasztikus irányzata miatt indexre került.
[236] Huber L. «A Talmud különös tekintettel az újszövetségre. Kultúrtörténeti és biblikus tanulmány», Budapest, 1897. — H. L. Strack «Einleitung in den Talmud». Vierte, neubearbetete Auflage. Leipzig, 1908. — Weizer und Welte’s «Kirchenlexikon», Zweite Auflage. Freiburg i. Br. 1899. XI. kötet 1171—1196. hasáb.
[237] Káró József szül. 1488-ban Spanyolországban, ahonnan szüleivel már gyermekkorában menekülnie kellett s előbb Nikápolyban, majd Drinápolyban, végre pedig Palesztinában élt, ahol mint Száfet városának rabbija halt meg 1575-ben.
